FANFICTION 7.rész

HA NEM OLVASTAD MÉG A TRILÓGIÁT, NE KEZDD EL OLVASNI! :)

Ez egy kis laza történet, remélem tetszik nektek! ;)

7.FEJEZET

     Minden zavaros. Nem emlékszem, hogy kerültem ide, mi történt tegnap, miért fáj mindenem. Infúzió van a karomba kötve, nem kell megmozdulnom, hogy érezzem. Óvatosan elfordítom a fejem, hátha megtalálom Christian-t. A látásom még egy kicsit homályos, egy kis lámpa ég csak és Seattle sötétsége az ablakon keresztül bekúszik a szobába. Az ágy mellett egy fáradt tekintetű, borostás férfi alszik. Elég kényelmetlennek tűnik, de bizonyára túlságosan kimerült ahhoz, hogy foglalkozzon vele. Zakóját magára teríthette valaki. De a fáradtságon túl még így is sikerül kivennem a vonásait. Ez csakis Christian lehet. A szívem az örömtől és megnyugvástól hevesebben kezd el verni. Ha ő itt van akkor nem történhet semmi baj. A gép, amelyik a pulzusomat számolja egyre gyorsabb tempót vesz fel. Pittyeg, de nem érdekel, a szememet nem bírom levenni Christian-ról. Ijedten kipattan a szeme, olyan gyorsan fordul, hogy a zakó leesik róla. Szeme megtalálja enyémet. Érzem, ahogy egy könnycsepp lepereg az arcomon és a kezemet kinyújtom felé. Mély levegőt vesz és óvatosan egyik kezével a kezemet, másikkal az arcomat fogja meg és letörli a könnyeimet. A látásom kicsit homályos a sírástól de az aggodalmat még így is látom a szürke szempárban.
   - Szia! - halk és rekedtes a hangom, mintha nem is az enyém lenne.
   - Szia! - megkönnyebbüléstől telt hangja nekem is megnyugvást hoz, a keze most már az arcomat fogja, ráhajtom a fejemet és behunyom a szemem, kezemet elengedi és közelebb húzódik. Most már mindkét kezével az arcomat fogja. Nagyon jólesik ez a kis gesztus, kinyitom a szemeimet és látom, hogy most ő küszködik a könnyeivel. Kezeimmel az övéiért nyúlok és leengedem. Arrébb megyek egy kicsit az ágyon, hogy mellém tudjon feküdni. Egy kicsit habozik de bebújik mellém, mint a múltkor. Cipőjét már rég levette. Nem szólunk egy szót sem, így csendben egymást karolva ülünk az egyszemélyes ágyon. Jobb karjával hátamon, baljával pedig elöl karol át. Felé fordulok és hozzábújok, amennyire csak tudok. Így lehettünk percekig, mire megszólalt.
    - Ana, nagyon féltem - a hangja egyáltalán nem olyan volt, mint általában - Féltem, hogy újra elveszíthetlek titeket - Titeket. Ott lebeg kettőnk közt ez a szó és fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék, mert nem emlékszem semmire. - Ne csinálj ilyet nagyon szépen kérlek! Soha többé! - megpuszilja a fejemet - Megértetted? - elgyötört a hangja, de én bólogatok.
   - Igen. - szorosan maghoz ölel, ez a mi pillanatunk senki és semmi nem zavarhatja meg. Kinyitom a szemem és a tekintetét keresem. Látnom kell. Engem néz. Fájdalom és elgyötörtség keveredik az örömmel. Rámosolygok, nagy nehezen viszonozza és megint megpuszil a fejemen. Még mindig egymást nézzük. 
     Olyan régen csókoltuk meg egymást. A vágy ott tombol az ereimben. Közelebb hajolok hozzá, ajkunk már majdnem összeér. Érzem a leheletét, légzése változását és a saját lihegésemet, hogy mennyire vágyom rá, hogy újra érezhessem, hogy Ő az én férjem. De ekkor valami borzasztóan keserű kezdi el marni a gyomromat. Elhajolok. Előre vetődöm.
   - Ana... - kétségbeesett pont, mint én. Mi történik velem?
   - Hozz valamit - nyöszörgök, kezeimet a hasamra szorítom. Picipötty! Ó, jaj ne! 
   - Mégis mit? - kezét a hátamra rakja és simogatja.
   - Akármit! - már-már könyörgök, egyik kezemet a számra tapasztom. Nem lehet igaz! Uramisten! Christian felpattan és a szemetessel a kezében máris mellettem terem. Letérdel mellém, elém rakja a szemetest és a hajamat a hátamra simítja. Amint megfogtam a vödröt hányni kezdek. A könnyeim folyamatosan potyognak, és én egyre csak hányok és hányok. 
   - Mi történik velem? Miért történik ez velem? - kérdezem, mikor abbahagytam. Visszanyújtom a telehányt tárgyat Christian-nak, aki csak arrébb rakja kezét továbbra is a hátamon hagyja. Arcomat a kezembe temetem és csak sírok. Leül mellém Christian és átölel.
   - Nem emlékszel semmire, igaz? 
   - Nem. - szipogom.
   - Csss, semmi baj. Nem lesz semmi baj. - nem tudom elhinni, ha szeretném akkor sem tudnám. Tudom, érzem, hogy valami baj van, csak nem akarja elmondani nekem. Lassan ringat, amíg meg nem nyugszom. Könnyeimet nem túl nőiesen letörlöm a kézfejemmel.
    - Ne hazudj nekem, Christian! Tudni akarom, hogy mi történt. - elenged és a szemembe néz, majd lemondóan sóhajt egyet.
    - Összevesztünk a Grey House-ban a munkád miatt és elrohantál. Veled volt Sawyer így egy kicsit legalább lenyugodtam, hogy tudom merre jársz és van veled valaki. Csak, hogy te elszöktél. Amikor kaptam a hívást, hogy eltűntél, azt hittem az univerzum valamiféle viccet csinál belőlem. - a hangja komoly, és a szemembe néz miközben beszél - Otthon vártalak, hátha hazajössz, de csak Elliot jött. Ő mondta, hogy hozzájuk mentél és azt is, hogy nagyon rosszul voltál. Egyből elindultunk. A barátnőd volt olyan kedves és elküldött a francba, amikor odaértem. - érdekes, Kate nem is mondta, hogy Christian keresett volna - Nem tudtam mit csináljak, így hát továbbra is csak vártalak, hátha hazajössz. És akkor felhívott Kate. Azt mondta, hogy összeestél és valami nagyon rossz történt, mire odaértem a mentők, már kint voltak. Veled utaztam a mentőben, elájultál és csak a kórházban tértél magadhoz. Össze-vissza vergődtél, senki nem tudta, hogy milyen bajod lehet. - elcsuklik a hangja - Ana, nem ismertél meg. Azt kiabáltad, hogy nem akarsz többé látni, hogy tűnjek el. És... - ujjamat a szájára rakom. Eleget hallottam. Még mindig nem emlékszem, pedig nem vágyom semmi másra. Leengedem a kezemet.
   - Ana, bedrogoztak téged, - mindenem megfeszül - Kate és Ethan nagyon sokáig kerestek és, amikor megtaláltak...nagyon rossz állapotban voltál. - mint egy pofon csapás az elfelejtett éjszaka emlékei visszatérnek. A tánc, az ital, a bulizás....a csapos. A csapos! 
   - Christian, - felnézek a szemébe - emlékszem!

ELŐZŐ FEJEZET

KÖVETKEZŐ FEJEZET

Író:
Jövőhéten kiderül, hogyan is számol be Ana és már több szereplő is feltűnik majd! :)